|
TARTALOM
|
|
Pályázatokkal
kapcsolatos híreink
"Első lépések Jászfényszarun"
(TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076)
|
|
2012.05.14.
Állásbörze
Jászfényszarun

Az „Első lépések Jászfényszarun” projekt keretében 45 fő felkészítését,
képzését folytatjuk annak érdekében, hogy az elavult szakképesítéssel, vagy
alacsony iskolai végzettséggel rendelkező személyek nagyobb eséllyel jelenjenek
meg a munkaerőpiacon. A több mint tíz- hónapos előkészítés és képzés,
tanácsadás, gyakorlatok és vizsga (targoncavezetői) után került sor a
munkavállalók és foglalkoztatók találkozójának megszervezésére. E program, a
projektben vállalt feladat, amelyet a település minden érintettje számára
nyitottá, elérhetővé kívántunk tenni – így került sor az Állásbörze
meghirdetésére 2012. május 10-ére, a Petőfi Művelődési házban.
„Nem
foglalkoztatják, mert túl öreg, vagy túl fiatal és nincsen tapasztalata, vagy
nő és gyermeket nevel, vagy csak egyszerűen nem talál munkát? Jöjjön el, hátha
szerencséje lesz!
Jászfényszarun
az „Első lépések Jászfényszarun” c. projekt keretében egy állásbörzét
szervezünk, amelyre minden érdeklődőt várunk!” Ezek a hívó szavak olvashatóak
azon a tájékoztató szórólapon, amelyet a lakosokhoz eljuttattunk.
A programra, a projekt
résztvevőin túl, középfokú és felsőfokú végzettségű munkavállalókat is
megszólítottunk. A megkeresett foglalkoztatók, széles kínálatot mutattak az
érdeklődőknek, hiszen a mai egyre nehezedő gazdasági környezetben minden
munkáltató érdeke, hogy képzett, a munkára felkészült munkaerőt tudjon
alkalmazni.
A munkaadókat, vagy a velük
kapcsolatban lévő intézményeket felkértük, hogy vállalkozásukat, cégüket,
fejlesztési elképzeléseiket mutassák be ezen az állásbörzén, ahol igény szerint
stand felállítására is lehetőséget biztosítottunk. Megszólításra került közel
80 környékbeli és helyi foglalkoztató.
Az Állásbörzén –
megtöltve a művelődési ház nagytermét - közel 300 fő érdeklődő jelent meg.
Tizennégy tájékoztató stand felállítására került sor, ahol 27 fő vállalta a
lehetőségek bemutatását, ismertetését. A polgármesteri köszöntőt követően az
érdeklődők egy-egy stand köré helyezkedve kaptak közvetlenül is információkat.
E közben folyamatosan bemutatkoztak a megjelent intézmények, foglalkoztatók: SAMSUNG
Zrt.; Robert Bosch Elektronika Kft; Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Munkaügyi Központ Jászberényi Kirendeltsége; JNSZM Kereskedelmi
Iparkamara; Gondozási Központ; UNIQA Biztosító Zrt.; Éltex Kft.; True Job;
Rusturizm Utazási Iroda; Trenkwalder Kft; SANGJIN MICRON Hungary Kft.; Jászsági
Többcélú Térségi Társulás; MELÓ-DIÁK; Projektiroda Jászfényszaru Város
Önkormányzata.
A nagy
érdeklődést kiváltó állásbörzét követően az intézmények, a foglalkoztatók és a
projekt team képviselői kerekasztal beszélgetésen ismerkedtek meg egymással,
információk, tapasztalatok megosztása, személyes és munkakapcsolatok építése
kezdődött el. A projekt team tagjai tovább építik e kapcsolatokat és a munkaerő-piaci
információk elérhetőségét folyamatosan biztosítják. A projekt keretében a
következő félévben ismét sor kerül egy hasonló jellegű rendezvényre.
Kovács
Béláné Pető Magdolna
projektvezető









|
|
|
2012.05.14.
Az
első lépéseket követő események, eredmények

Több mint tíz hónapos előkészítés és
képzés, tanácsadás után, 2012. április 25-én délután került sor az "Első lépések Jászfényszarun"
című projekt résztvevői részére a targoncavezetői vizsga lebonyolítására az
EDU-RÉGIÓ szakképző Központban. A program keretében a felkészítést és a vizsga
lebonyolítását a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola végezte,
ahogyan a vizsgára és a gyakorlatokra történő utaztatást is az intézmény
biztosította.
A vizsgára 17 fő jelent meg, ahol az
adminisztráció/adategyeztetést követően munkavédelmi oktatást és a vizsgáról
történő tájékoztatást kaptak a jelenlévők (hiányzás vagy sikertelen vizsga
esetén egy másik vizsga lehetőséggel is élhetnek később a résztvevők). Ezen a
vizsgán a hallgatók jogosítványt nem kapnak, ehhez majd külön hatósági vizsga
szükséges. A Hatósági Jogosítvány géptípusonként szerezhető meg, ami újabb,
(csak) gyakorlati vizsgát jelent, egyszerre maximum 3 kategóriában, pl.:
gyalogkíséretű targonca, vezetőüléses targonca, vezetőállásos targonca.
A vizsgabizottság összetétele: elnöke - Csóti
Ferenc Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból, tagjai: Katona Antal a JNSZM
Kereskedelmi Iparkamara megbízásából, és Molnár József igazgató a képző
intézmény részéről.
Jelen voltak még a képző intézmény
részéről Krasnyánszki Erika tanügyi asszisztens (a vizsga szervezését,
adminisztrációs munkáját végezte), az oktató - Schimanovszky József, illetve az
"Első lépések Jászfényszarun" című projekt vezetői, team tagok és tanácsadója
- akik a háttérből mindannyian izgalommal figyelték az eseményeket, a
gyakorlati és a szóbeli vizsgán nyújtott teljesítményeket.
A hallgatók tudásának értékelése és a
bizonyítványok kiállítása után került sor – ünnepélyes keretek között - a
vizsga eredmények kihirdetésre: 17 fő tett eredményes vizsgát, Targoncavezető
szakképesítés-elágazás végzettséggel, amelynek az OKJ azonosító száma: 31 582
06 0010 31 05.
Jeles eredménnyel végzett két fő: Kovács
Pálné és Lőrinczi Sándor, akik a gyakorlati és a szakmai elméleti vizsgán is
kiemelkedően teljesítettek.
Ezen a napon a projekt-résztvevők másik
csoportja a takarítói gyakorlaton vett részt. A gyakorlat vezették: Boros
Csilla – elméleti oktató; Regele András okl. higiéniai szaktanácsadó (Assist
Trend Kft. munkatársa). Az oktatás az EDU-RÉGIÓ Szakképző Központ jászberényi
helyszínén a Menedzser Klub helyiségeiben történt. Az oktatás során az eddig
elmelétben elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazására került sor. A
csoportot kísérő team tagok is érdeklődéssel figyelték a bemutatókat. Itt még
az is kedvet kap, aki a „nem szeretem” házi munkák közé sorolja a takarítást s
persze mindenki gyorsan rájön arra is, hogy nem igaz az a mondás: takarítani
mindenki tud. A hallgatók betekintést kaptak a tisztítás-technológia gyakorlati
tudni-, tennivalóiba. A gyakorlatok során olyan ismeretekhez jutottak hozzá,
amely képessé teszi a jelenlévőket nem csak a saját környezetük
tisztántartására, hanem – kellő gyakorlat után – egy-egy nagy intézmény,
vállalat takarítói szolgáltatási igényét is el tudják majd látni.
Kovács Béláné Pető Magdolna
projektvezető





 
|
|
|
2012.05.14.
Vendégünk
„Az év hősnője”

Jászfényszarun,
a Rimóczi kastélyban 2012. március 29-én került sor, arra a közösségi
programra, ahol megismerhettük Varga Erikát „Az év hősnőjét”.
Varga
Erika
Romani Designer, ötvös iparművész, a
Glinda Roma Gyermek és Ifjúsági Magazin kezdeményezőjeként is bemutatkozott,
előadásában a vállalkozói létről, sikere titkáról, életútjáról hallhattunk. Közben
részesei lehettünk egy Romani Design
divatbemutatónak, amely az „Első lépések Jászfényszarun” TÁMOP
5.3.1-C-09/2-2010-0076 projekt vezetői team, dr. Soltész Anikó – a projektben
munkaerő-piaci tanácsadó - és a célcsoport tagjainak közreműködésével valósult
meg.
"A Romani Divat Stúdió létrehozásával
a Romani Design márka megalapításával nagyon régi tervemet valósítottam meg:
kultúrám hagyományaira építve, hátrányos helyzetű emberek megsegítésével,
modern, a nagyközönség számára is használható értéket hozok létre. A termékek,
produktumok mindazt képviselik, amiben hiszek: tradíció és modernitás
harmóniában megférnek egymás mellett, egymást erősítik, éltetik.” (Varga Erika)
2011 novemberében „Szíveddel lásd”
címmel rendezték meg a Romani Design 2011/2012-es kollekciójának
divatbemutatóját a Szépművészeti Múzeum Márvány termében.
A cigány kultúra
megismertetését Varga Erika a roma motívumok divatossá tételével próbálja
megvalósítani. A folyamat 1999-ben kezdődött, Erika ekkor hozta létre az Amaro
Trajo „Életünk” Roma Kultúráért Alapítványt, majd 2004-ben megalakult a Glinda
vándortanodája, mindkét kezdeményezés az ifjúság oktatásán keresztül szeretné
közelebb hozni a cigányság és a magyarság kultúráját. 2009-ben érkezett el a
pillanat, hogy a divat váljon kommunikációs csatornájává, Erika ekkor
alapította testvérével, Varga Helénával együtt a Romani Design márkát. „A divat olyan kommunikációs eszköz, amely
mindenkit megérint”.
A bemutató hű maradt
a Varga Erika hitvallásához, a modellek roma zenére vonultak végig a kifutón. A
kollekció darabjai abba a színes, vibráló képbe illeszkedtek, ami az emberek
fejében élhet a roma népviseletről, modern megoldásaikkal azonban új
értelmezést nyernek. Hagymafazonú ruhák színes rózsamintával, nadrágos „egyberuhák”
tarka szalagokkal, mindez hosszú és rövid kiskabáttal – hagyomány és modernitás
egyvelege. „A bemutató anyaga egy konkrét viselet, a magyarországi oláh cigány
közösségekben viselt kasmírszoknya köré épült. A hagyományos kasmírszoknya
sűrűn berakott, pántlikákkal díszített. „Egyes ruhák erőteljesebben képviselik
a roma tradíciókat, mások modernebbek” – válaszolja Erika arra a kérdésre,
vajon hogyan képesek elegyíteni az újat a régivel. „A modellek színvilága
tükrözi a hagyományos roma színeket: piros, lila, sárga, zöld” – teszi hozzá.
Varga Erika Romani Design a GLAMOUR Women of
the Year gálán kapta a szerkesztőség döntése alapján „Az év hősnője” díjat, amelyet olyan
szervezeteknek, embereknek adják, akik olyan területeken végeznek karitatív,
társadalmi munkát, amelyeket nagyon fontosnak és példamutatónak tartanak. „Nagyra becsüljük azt az áldozatos munkát,
amellyel Erika a roma viseleti kultúra hagyományait kívánja népszerűsíteni. Úgy
gondoljuk, hogy Erika társadalmi elkötelezettsége és az elmúlt években nyújtott
áldozatos munkája méltán teszi őt „Az Év Hősnőjévé”.
Az „Első lépések Jászfényszarun” c.
projektben
kiemelkedő élményt adott ez az esemény minden résztvevő számára – a hétköznapok
ünnepi eseménnyé formálódtak, miközben többek személyisége is varázslatosan
átalakult. Ez a néhány óra sokak számára bizakodást nyújtott, a személyiség
formálódása reméljük többször is a mindennapok részévé válik. A húsvéti
készülődést, hagyományokat elevenítették meg a program résztvevői Réz Ferencné
közreműködésével, aki a dekorációk készítésével is emelte a rendezvény ünnepi
hangulatát.
Kovács Béláné Pető Magdolna
projektvezető




|
|
|
2012.04.03.
Folytatódnak a
szakmai programok

Az „Első lépések Jászfényszarun”(TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0076) projekt
keretében folyamatosan zajlanak a képzések, tanácsadások. A felnőttképzésben
részt vevő hallgatók nagy többsége rendszeresen jár a foglakozásokra, igénylik
a program biztosította szolgáltatásokat, a közösséget. A szakmai képzés során
került sor a „próbavizsga” megtartására – a rendszeres számonkérés mellett azt
is meg kell tanulni, hogy hogyan is kell vizsgázni.
A projekt
kötelező elemein túl, jó néhány közösségi programot is tervezünk a célcsoport
tagok aktív bevonásával az elkövetkezendő hónapokban. A szakmai team tagjai az
elmúlt félév értékelését végezték januárban. Ekkor a tanácsadókat is meghívtuk
az egyeztetésekre, amely során a hallgatókkal kapcsolatos tapasztalatokat és
tenni valókat beszéltük meg, amely célja az volt, hogy a résztvevők eljussanak
a megfelelő tanácsadásokra, éljenek a képzés adta lehetőségekkel.
Kovács Béláné
Pető Magdolna
projektvezető

|
|
|
2012.04.03.
Első lépések Jászfényszarun
Mi történt a hét hónap alatt?

A
projekt kezdetétől (2011. június 1.) került sor a menedzsment és az
adminisztrációs tevékenység kialakítására, a célcsoport toborzására és
bevonására - kérdőívek, egyéni interjúk készültek, összesen 143 főt szólítottunk meg, majd kiválasztottuk
a célcsoportot (45 fő). A bevont személyekről egyéni adatlapok, feljegyzések (állapotfelmérés,
probléma feltárás, diagnóziskészítés), majd egyéni fejlesztési terv készült,
amelyek tartalma folyamatosan bekerül az informatikai rendszerbe. Ezt a
felületet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat biztosítja a pályázók részére – a
szociális ellátó rendszer „kísérleti” felülete, várhatóan ehhez hasonló kerül
majd bevezetésre a hivataloknál.
2011.
július 29-én
tartott nyitókonferencián a
meghívott célcsoporttagokon, a főpályázó, a konzorciumi partner és civil
szervezetek, vállalkozók képviselőin túl a lengyel testvérváros delegációja
vett részt. A projektvezető és a szakmai
vezető mutatta be a projektet, Farkas Flórián az ORÖ elnöke, Kökény Kálmán,
megyei FKB elnök is megosztotta gondolatait.
Az esetmenedzser az addigi
tapasztalatairól számolt be – munkatapasztalattal nem rendelkező, fiatalok
aránya 20%; a 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők aránya több
mint 13%; a nők aránya 78%; életkor szerinti megoszlás 30 év alatti 29%, 30-40
év közötti 18%, 40 és 50 év közötti 42% és 50 év feletti 11%.
2011.
szeptember 15-i
Információs napra meghívtuk a célcsoport
tagokat és a tartalék listán szereplőket, ahol tájékoztattuk a résztvevőket a
projekt állásáról, az orvosi vizsgálatról, a képzések, tanácsadások
ütemezéséről. A célcsoporttagok kezdő tanszercsomagot kaptak. Az orvosi egészségügyi alkalmassági vizsgálatok megszervezésére
2011. szeptember. 15-től került sor.
2011.
november 17-én az oktatás nyitóprogramjával kezdődött a képzés. A képzési
csomag közbeszerzési eljárása lezajlott.
Ezt megelőzően a tanácsadásokra és egyéb tevékenységekre árajánlatokat
kértünk, majd szerződéseket kötöttünk. Az egyéni és csoportos tanácsadások október
20-tól kezdődtek. A projekt első
harmadában a tanácsadások a terv szerint valósultak meg: jogi tanácsadás 2 alkalommal csoportos, majd egyénileg történt; képzési és foglakoztatási tanácsadás az
írás, olvasás, szövegértés, és számolási készségek írásos felmérése készült, majd
szóbeli elbeszélgetésre került sor. Az állapotjavító
tanácsadás csoportos és egyéni formái erősítették egymást. Együttműködővé és érdeklődővé váltak a
csoporttagok. Többen beszámoltak arról, hogy a képzés és a rendszeres
találkozás, a „csoportban levés” segíti őket a szorongás leküzdésében, jobban
érzik magukat, amióta ide járnak. Pszichológiai
tanácsadásban örömmel fogadják a segítséget. Munkaerő-piaci tanácsadás 4 alkalommal 5-5 órában, csoportban történt,
18 fő egyéni tanácsadásban is részesült.
A közbeszerzési eljárást követően a képzések, tréningek november 17-én indulhattak
el, ahol a képzést lebonyolító intézmény fenntartója is részt vett, a
tájékoztatón túl megtörtént az előzetes
tudás és készségszint felmérés is. A résztvevők megismerték a képzés konkrét
menetét, felépítését, követelményrendszerét. E félévben december 20-ig minden
nap zajlott a képzés a következő témakörökben: önkéntességre való felkészítés,
OKJ-s képzés targoncavezető és takarító szakmákban, kulcskompetenciák
fejlesztése, önálló életvezetési készségek erősítése, álláskeresési tréning. A
témák között az alapozó jellegűek kerültek előtérbe. Az oktatásban a jelenlét
eddig több mint 90%-os volt. A következő félévben tovább folytatódnak a
képzések.
A képzések ideje alatt igény szerint
biztosítottuk a gyermekfelügyeletet.
Ez átlagban eddig 8 gyermeket érintett.
A 2011. évi utolsó képzési nap végén
került sor a támogatások kifizetésére – a résztvevők a pályázat
finanszírozásában képzési támogatást kapnak. A kis karácsonyi ünnepség
keretében sokan megfogalmazták, mennyire fontos nekik ez a képzés nemcsak az
ismeretek bővítése, hanem a közösséghez tartozás miatt is. A projekt
működéséről a résztvevők pozitívan számolnak be. A képzők dicsérik a csoportokat.
Csak kevés és indokolt hiányzás tapasztalható, élnek a projekt adta
lehetőségekkel.
November 22-én külső partnereink (JIC, Gondozási
Központ, Általános Iskola, Munkaügyi Központ) bevonásával munkáltatói fórumot tartottunk, amelyre a helyben és a környéken működő
munkáltatókat, vállalkozókat hívtuk. A 30 fő érdeklődőnek ismertettük a
projektet, a képzések tartalmát. Kértük segítségüket, a célcsoport tagok
majdani foglalkoztatásában.
A konzorciumi partner – Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság
- a pályázatban rögzített 4 db program akkreditációs anyagát elkészítette és
benyújtotta NSZFI FAT–hoz, az akkreditációs eljárás ezzel a folyamattal
elkezdődött.
Sok munkával, erőfeszítésekkel teli
félévet tudhatunk magunk mögött – bízunk abban, hogy a következő időszak majd
meghozza a további várt eredményeket is.
Nyitó konferencia

Információs nap

Tanácsadások
Tanácsadó: Dr. Tóth Edit
Tanácsadó: Dr. Törőcsikné dr. Király Katalin
Képzések, tanácsadások
Kompetencia felmérés: Molnárné Somogyi Margit - KBPM
Tudásszint felmérés: Molnárné Somogyi Margit - KBPM

Képzési, foglalkoztatási tanácsadás: Dobos Gergely - KBPM
Mentálhigiénés tanácsadás - KBPM

Munkaerőpiaci tanácsadás - Dr. Soltész Anikó
Próbavizsga

"Első lépések Jászfényszarun"
projekt keretében dr. Soltész Anikó tart
munkaerőpiaci tanácsadást a városi könyvtárban - álláskeresés az
interneten, önéletrajz írása, a könyvtár, mint közösségi színtér bemutatása.


Kovács Béláné Pető Magdolna
projektvezető

|
|
|
2012.04.03.
Tapasztalatcsere a Vállalkozói Klubban

November 22-én tartalmas délutánt tölthettünk el
Jászfényszaru Polgármesteri Hivatalának Dísztermében. Először a Bedekovich
Lőrinc Népfőiskolai Társaság vezetője, Kovács Béláné Pető Magdolna mutatta be
az „Első lépések Jászfényszarun (pályázati azonosító:
TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076)” programot, melynek keretében - a munkaerőpiacon
hátránnyal induló - 45 fő szakképzését bonyolítják le. A szakképzésben takarító
és targoncakezelői képesítést szerezhetnek a résztvevők, elősegítve ezzel a
munkaerőpiacra történő sikeres visszatérésüket. A rendezvény célja egy
párbeszéd kezdeményezése, hatékony és eredményes együttműködés kialakítása a
helyi vállalkozásokkal annak érdekében, hogy a programban részt vevők
mihamarabb munkát, a vállalkozások pedig szakképzett munkaerőt találjanak.
A képzési program bemutatásaután 16 órai kezdettel a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. által szervezett
Vállalkozói Klub előadásaira került sor, melynek első előadója dr. Sonkoly
Judit ügyvéd volt. Az ügyvéd asszony elmondta, hogy már hosszú évek óta segíti
tanácsaival az Önkormányzat munkáját, ennek köszönhetően a helyi viszonyokat is
ismeri.
Előadásának lényeges
mondanivalója volt a vállalkozók számára, felhívta a figyelmet a vállalkozási
szerződések fontosságára, azok elkerülhetetlen, kötelező érvényű elemeire.
Hasznos tanácsait gyakorlati példákkal magyarázta, kiemelve az előforduló
hibákat, hiányosságokat és buktatókat .
Az ezt követő előadás már
egy néhány ember által kevésbé fontosnak vélt témáról, a tudatos
marketingkommunikációról szólt. Pócz János médiaszakértő rávilágított arra,
hogy egy vállalkozás életében a marketingkommunikáció sokkal fontosabb, mint
amennyire képzelik, hiszen kulcs lehet egy cég sikerének eléréséhez. Elmondta,
hogy a sikeres kommunikációhoz pontosan meg kell határozni a célközönséget,
tisztában kell lenni a vevők személyiségével, vásárlási szokásaival. Ha ezeket
meg tudjuk határozni, és a megfelelő eszközöket kiválasztva tudatosan alakítjuk
ki vállalkozásunk marketingjét, mérhetően sikeresebb lehet társaságunk.
Harmadikként
Jobbágy Valértól, az IFUA Horváth & Partners Kft. vezető tanácsadójától
hallhattuk a helyi gazdaságfejlesztésről szóló előadását. Elmondta, hogy
manapság bármely település gazdasági sikere azon múlik, hogy képes-e
alkalmazkodni a dinamikusan változó helyi, országos és nemzetközi gazdasághoz.
Az, hogy egy közösség képes-e növelni az életszínvonalát, tud-e új gazdasági
lehetőségeket teremteni azon múlik, mennyire képes átlátni a helyi gazdaság
folyamatait és mennyire képes hatékonyan fellépni a piacgazdaság kihívásaival
szemben. Minden településnek megvannak a maga speciális helyi adottságai,
melyek elősegítik a helyi gazdaságfejlődést és ezek a feltételek határozzák meg,
hogy tudnak-e befektetéseket magukhoz vonzani, létrehozni, vagy fenntartani. A
sikeres magánvállalkozások, valamint az Önkormányzat együttműködése jólétet
teremt a helyi közösség számára. A magánvállalkozásokhoz ugyanakkor
vállalkozóbarát környezetre van szükség, mely elősegíti a gazdaság
felvirágoztatását. Az önkormányzatok lényeges szerepe abban van, hogy megfelelő
környezetet teremtsenek az üzleti élet sikeressége érdekében.
Az előadások után Győriné
dr. Czeglédi Márta polgármester elmondta, hogy az Önkormányzat fontos
feladatának érzi a helyi vállalkozások segítését. Teszi ezt azzal is, hogy
lehetőséget nyújt egy „Vállalkozói adatbázisba” történő regisztrálással. A
regisztrált vállalkozásokat előnyben részesíti a Jászfényszarun tervezett
fejlesztések kivitelezésére történő kiválasztáskor. Polgármester Asszony
részletesen bemutatta a hallgatóságnak az Önkormányzat fejlesztési elképzeléseit,
mint például bölcsőde és óvoda építése, sportcsarnok létesítése, az Ipari park
további fejlesztése. Kiemelte, hogy a város fejlesztése, a vállalkozások
segítése, a munkaerőpiaci reintegrációt célzó képzések és a munkahelyteremtés
mind olyan törekvések, melyek Jászfényszaru élhetőbbé tételét eredményezik
majd, növelve ezzel a város megtartó és vonzó erejét. Reményét fejezte ki
aziránt, hogy a városba minél több elszármazó magasan képzett fiatal térjen
vissza, illetve ide települő családok találják meg számításaikat, otthonukat a
városban.
Bízunk abban, hogy az
előadások mindenki számára hasznos információkkal szolgáltak, hírül viszik
ismerőseiknek és legközelebbi rendezvényünket is megtisztelik.
Jászfényszaru Ipari Centrum
Kft.

|
|
|
2012.04.03.
Az Első lépéseket követik a továbbiak

Mint ahogyan már2011. novemberi lapszámunkban beszámoltunk, elkezdődött az „Első lépések
Jászfényszarun” projekt. Sikeres közbeszerzési eljárást követően 2011
novemberében indultak a képzések, tréningek. A kiválasztott 45 fős célcsoport
újra”iskolapadba” ült, ahol a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági
Szakközépiskola oktatói általános és szakmai képzésben részesítik a
hallgatókat.
A mindennapi képzés mellett a pályázat lehetőséget biztosít
igény szerinti tanácsadásokra. Az eddigi tapasztalatokat foglalta össze néhány
tanácsadónk – akik nagy tapasztalattal, gyakorlattal rendelkeznek az adott
témakörben.
„Tanulmányok sora
írja le a hátrányos helyzet összetevőit, nagyságrendjét az ország
különböző régióiban, az érintettjeinek sokféleségét,
reakcióikat. Magam írtam és olvastam is ilyeneket. Mégis, megdobban a
szívem, és belesajdul a lelkem, amikor új tanítványaimmal
megismerkedve, válaszaikat hallgatva megállapítom: amit eddig nehéz
helyzetként ismertem, annál is van nehezebb. De itt nem lehet, nem szabad
megállni.
Az én generációm úgy nőtt fel, hogy elhitte, mert elhihette,
hogy ha tanul, az belépőjegy a jobb élethez. Az Első lépések program keretében a mi csoportunk
tagjai most szakmát tanulnak. Az ismerkedés órái az újrakezdés
nehézségeiről szólnak, de úgy érzem, beszélgetéseink végén mindketten
többek leszünk: a hallgatók azzal, hogy a szerényen
előadott életutjaik igenis rejtenek használható tudás- és
kompetencia elemeket, amit a képzés során és utána is felhasználhatnak. Elém
igazgyöngyként hullanak a személyes vallomások, amelyek
remélem, közelebb hoznak minket egymáshoz, hogy a legjobb módszerekkel
vegyek részt az előttünk álló küzdésben, a bizalom és a kapaszkodókhoz
szükséges hit építésében.” (Dr. Soltész Anikó)
„Nagy várakozással tekintettünk az első
közös órákra a hallgatókkal. Mindenki kíváncsian várta, miről is fogunk
beszélgetni. A beszélgetés témáját végül közösen választottuk, hiszen olyan
dolgok kerültek előtérbe, amelyek a legfontosabbak a csoport tagjai számára.
Anélkül, hogy egymás között erről előzetesen szót váltottak volna, valamennyien
az egészséget és a boldog családi életet találták olyan értéknek,
amelynek megléte esetén szinte minden lehetséges az ember számára - hiányuk
esetén azonban nagyon göröngyössé válik az út.
Azt
azonban, hogy mi az egészség, és mi a boldog családi élet, és főleg azok
előteremtése és megőrzése, sok-sok órát vett és vesz igénybe, hogy
megvalósulhasson.
Hiszen
nem csak testi egészségről beszélhetünk, hanem lelki, szellemi, szociális
„egész-ség”-ről, ahogyan ezt a magyar nyelv a maga teljes szépségében
kibontakoztatja.
Az
egészséges életmódot választani nem csupán humánum kérdése. Legalább annyira
lehetőségfüggő is, adottságok és anyagi-erkölcsi kihívások következménye.
A
csoportos tanácsadáson, foglalkozáson túl, mindenkinek, de különösen a
rászorulóknak van arra lehetőségük, hogy személyes tanácsadás keretében
megbeszéljük állapotuk javításának lépcsőfokait.” (Nagyné Kiss Mária)
„A
tanfolyam elindítása szinte mindenkinek örömet okozott azok közül, akik
tanácsadásra jöttek. Többen számoltak be arról, hogy most kiegyensúlyozottnak érzik az életüket. Örültek annak, hogy
tanulni kell. Presztízskérdést csináltak abból, hogy hány hibát ejtettek
például a matek felmérésben. A tanultakat otthon ismétlik. Tanulni akarnak,
vizsgát tenni, papírt szerezni, hogy nagyobb esélyük legyen az elhelyezkedésre.
Nagyon nyitott volt a többség és elmondták sokféle
gondjukat. Többen azt mondták, jó valakivel megbeszélni a problémáikat.
A legnagyobb segítség közé tartozik az, hogy itt a Rimóczi
Kastélyban mindenki tisztelettel,
emberségesen bánik velük.” (Dr. Tóth Edit)
Annak érdekében,
hogy a helyi vállalkozók és más lehetséges munkaadók megismerhessék, hogy
milyen tartalmú projekt zajlik Jászfényszarun, 2011. november 22-én a városháza
dísztermében egy tájékoztatót, fórumot tartottunk, hangsúlyozva a társadalmi
szerepvállalás, társadalmi felelősségvállalás jelentőségét. A 18 hónapos
pályázati program során többek között két OKJ-s képzést kívánunk lebonyolítani
(targoncavezető, takarító). Ahhoz, hogy a projekt előrehaladásáról informálni
tudjuk a helyi vállalkozókat, érintetteket, 2012. évben még további két
alkalommal tartunk hasonló rendezvényt. Ez évben a szakmai programokat 2011.
december 20-án fejezzük be.
A projekt team nevében Jászfényszaru lakosságának és minden
projekt-résztvevőnek, családjának áldott, békés karácsonyi ünnepeket és
sikerekben gazdag, új esztendőt kívánunk.
Kovács Béláné Pető Magdolna
projektvezető

|
|
|
2012.03.26.
Meghívó

Első lépések Jászfényszarun
TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076
A projekt keretében tisztelettel hívjuk,
várjuk
2012. március 29-én, csütörtökön 13 órára következő rendezvényünkre
a
Rimóczi Kastélyba (Jászfényszaru, Szabadság tér 18.).
Program:
13 óra Varga Erika romani designer, ötvös, a
Glinda Roma Gyermek és Ifjúsági Magazin kezdeményezője bemutatkozása, előadása a vállalkozói létről, sikere
titkáról, életútjáról. Közben Romani Design divatbemutató az Első lépések Jászfényszarun
projekt célcsoport tagjainak közreműködésével.
"A
Romani Divat Stúdió létrehozásával a Romani Design márka megalapításával nagyon
régi tervemet valósítottam meg: kultúrám hagyományaira építve, hátrányos
helyzetű emberek megsegítésével, modern, a nagyközönség számára is használható
értéket hozok létre. A termékek, produktumok mindazt képviselik, amiben hiszek:
tradíció és modernitás harmóniában megférnek egymás mellett, egymást erősítik,
éltetik.” (Varga Erika)
Kérdések, beszélgetés a
tervezővel.
14, 30 szünet
15 órától a kastély képző termében a húsvéti készülődés jegyében dekorációkészítésre
nyílik lehetőség. A foglalkozást
Réz Ferencné óvónő, virágkötő vezeti. Aki tojást
szeretne festeni, hozzon magával főtt, vagy kifújt tojást! Elleshető még Szerencs
Gyuláné különleges tortadekorációja készítésének titka és Gyarmati
Lajosné horgolási technikái.
A rendezvényre várunk minden érdeklődőt, valamint a
projektben résztvevők családtagjait, gyermekeit, ismerőseit is!
Jászfényszaru, 2012. március 21.
Bordásné
Kovács Katalin Kovács Béláné Pető Magdolna
szakmai
vezető projektmenedzser

|
|
|
2011.11.15.
Meghívó

Első lépések Jászfényszarun
TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076
Tisztelt Foglalkoztató, Munkáltató, Vállalkozó!
A mai egyre nehezedő gazdasági környezetben minden
munkáltató érdeke, hogy képzett, a munkára felkészült munkaerőt tudjon
alkalmazni.
Jászfényszarun a fenti projekt keretében egy új
kezdeményezés indult, amellyel szeretnénk Önt, megbízott munkatársát
megismertetni. Ezúton párbeszédet kezdeményezünk a helyi munkáltatókkal, hogy
közösen egyre hatékonyabban tevékenykedhessünk városunkban a minél szélesebb
körű munkavállalói réteg kialakításában.
Tisztelettel hívjuk,
várjuk Jászfényszarun
2011. november 22-én, kedden 15 órára a
Városháza Dísztermébe,
ahol bemutatjuk
Önöknek az Első lépések Jászfényszarun című projektet.
Program:
14 óra 50 perctől Regisztráció
15 órától Első
lépések Jászfényszarun projekt bemutatása
15 óra 20-tól Kérdések,
vitafórum
15 óra 35 perctől Kötetlen
eszmecsere a büféasztalnál
Bízunk abban, hogy közösen együttgondolkodva és cselekedveJászfényszaru még élhetőbb, virágzóbb településsé válik!
Ajánljuk figyelmébe a rendezvényünket követő Vállalkozói
Klub programját is!
Jászfényszaru, 2011. november 3.
Tisztelettel:
Győriné
dr. Czeglédi Márta Kovács
Béláné Pető Magdolna
polgármester projektmenedzser

|
|
|
2011.11.15.
Értesítés

Első lépések Jászfényszarun
TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076
Tisztelt Résztvevő!
Tájékoztatjuk, hogy Jászfényszaru Város Önkormányzata által
megnyert, TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076 számú „Első lépések Jászfényszarun” című
pályázat keretében meghirdetett tanácsadások mellett a felnőttképzések is kezdődnek.
2011. november 17-én csütörtökön 10 órakor
a Városháza tanácskozó termében kerül sor a képzés indítására.
Kérjük, a fenti napon megjelenni szíveskedjen. Felhívjuk
figyelmét, hogy esetleges távolmaradása veszélyezteti a programban való
bennmaradását!
A nyitó rendezvény
programja:
Regisztráció:
10.00-10.40
Köszöntő:
10.40-11.00
Képző
intézmény bemutatkozása, órarend ismertetése: 11.00-11.30
Képzési
szerződések aláírása: 11.30-12.00
Képzési helyszín megtekintése: 12.00-14.00
Hozza magával a
személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját!
A nyitó rendezvény napján az étkezést már biztosítjuk!
A képzés következő
időpontja: november 21. (hétfő) 8 óra 30 perc.
Az oktatás (képzések és tréningek) helyszíne a Rimóczi
kastély Civil háza (alagsor).
Kérjük amennyiben a további kérdése van, azt jelezze
Kerékgyártó Zsuzsanna, Nagy Márta esetmenedzsereknek a Rimóczi kastélyban, vagy
ha az esetmenedzsereket nem tudja elérni, akkor Mezei Zsolt kapcsolattartónak,
vagy Pető Erika szakmai segítőnek, akiknek az elérhetősége - telefon:
06-57-424-239; a Gyermekjóléti-, Családsegítő Szolgálat, Rimóczi kastély.
Jászfényszaru, 2011. november 9.
Tisztelettel:
Győriné dr. Czeglédi Márta
polgármester
Kovács Béláné Pető Magdolna Bordásné
Kovács Katalin
projektvezető
szakmai vezető

|
|
|
2011.11.15.
Megtettük az első lépéseket
„Első lépések Jászfényszarun”. Ezt a nevet viseli a
Jászfényszaru Város Önkormányzata és konzorciumi partnere a Bedekovich Lőrinc
Népfőiskolai Társaság közös, nyertes pályázata, melynek nyitókonferenciáját
2011. július 29-én, majd a célcsoport részére az információs napot 2011.
szeptember 15-én tartottuk.
A konferencia sajtótájékoztatóval indult - Kovács Béláné
Pető Magdolna projektvezető, dr. Tárai Éva szakmai vezető és Kaszainé Ocskó
Györgyi, mint szakmai segítő – közreműködésével. A köszöntő Győriné dr.
Czeglédi Márta polgármestertől hangzott el. A rendezvénynek vendége volt Farkas
Flórián, a FIDESZ országgyűlési képviselője, az Országos Roma Önkormányzat
elnöke, aki beszédében a nyertes pályázatot üdvözölte.
A pályázat a célja “az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező,
munkavállalásukban korlátozott emberek önálló életvitelének,
foglalkoztathatóságának és társadalmi integrációjának javítása, illetve a
képzési programokba való bekapcsolódás elősegítése, egyéni fejlesztési terveken
keresztül”- hangzott el. A projekt együttműködő partnere az Észak-alföldi
Regionális Munkaügyi Központ, támogató intézmények – szakértelmükkel,
intézményi hátterükkel: Jászfényszaru város Gondozási Központja – Gyermekjóléti
és Családsegítő szolgálat, Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. (mint esetleges
helyi foglalkoztató), Általános iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és
Szakképző Iskola.
A program megvalósulás során személyre szabott fejlesztési
és szolgáltatási terv készül, és az abban megfogalmazott esetkezelési lépések
valósulnak meg. Így a szociális, állampolgári, munkavállalói és önálló
életviteli készségek erősítését irányozzák elő, a tanulási- és munkamotivációt
erősítik, a kulcskompetenciákat fejlesztik, az álláskeresés, munkavállalás,
tanulás során kialakult rossz beidegződéseket próbálják megváltoztatni,
valamint mentális állapotjavító programok is alkotják a program egészét. A
személy elhelyezkedését gátló, alapvető mentális problémáinak kiküszöbölésében
is segítenek. A program megvalósulása során a szakképzésbe való
bekapcsolódást segítik, valamint az egyén nyomon követése folyik, az azt követő
6 hónapban.
Az információs napon a projekt résztvevői tájékoztatást
kaptak a programról, megismerték a különböző oktatási formákat – tanácsadások,
képzések, tréningek -, átvettek egy-egy oktatáshoz szükséges csomagot
(írószerek, füzetek, dosszié) és megtudták az orvosi egészségügyi alkalmassági
vizsgálatokra történt beosztások időpontjait.
Folyamatosan kerülnek lebonyolításra az egyéni és csoportos
tanácsadások, mint pl. jog-, pszichológiai-, képzési és foglalkoztatási,
mentálhigiénés és munkaerőpiaci tanácsadás, amelyeket jól felkészült, szakirányú
végzettséggel és gyakorlattal rendelkező oktatók tartanak. Megtörténtek az
orvosi vizsgálatok is – amely a résztvevők számára ingyenes. A tudósítás
megjelenésekor már a felkészítő képzések is zajlanak.
A projekt team tagjai (Bordásné Kovács Katalin – szakmai
vezető; Kerékgyártó Zsuzsanna – esetmenedzser; Nagy Márta - esetmenedzser;
Kaszainé Ocskó Györgyi – szakmai segítő; Pető Erika - szakmai segítő; Mezei
Zsolt – kapcsolattartó; Tamus Mária pénzügyi vezető; Kovács Béla – konzorciumi
partner képviselője) mindent megtesznek, hogy a program zavartalanul
lebonyolításra kerüljön.
Kovács Béláné Pető Magdolna
projektvezető
|
|
|
2011.08.03.
Sajtóközlemény

Első lépések Jászfényszarun
TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0076
Uniós támogatásból új munkaerő-piaci integrációs
programot tud megvalósítani Jászfényszaru
Jászfényszaru
Város Önkormányzata konzorciumban a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társasággal
53.985.710,- Ft uniós támogatást nyert az „Első lépés” – alacsony
foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt
elősegítő programjai című pályázati kiíráson ÚMFT keretében és Új Széchenyi
Terv időszakában. A megvalósítás időtartama: 2011. 06. 01. – 2012. 11. 30.
A
konstrukció célja az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező,
munkavállalásukban korlátozott emberek önálló életvitelének,
foglalkoztathatóságának és társadalmi integrációjának javítása, illetve a
képzési programokba való bekapcsolódás elősegítése, egyéni fejlesztési terveken
keresztül.
A
program célcsoportját csak olyan, a projektbe történő bevonásának időpontjában
18. életévüket betöltött, illetve a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 5
éven belül el nem érő személyek alkothatják, akik
-
munkanélküli ellátásban nem részesülő regisztrált álláskeresők (munkaügyi központ
igazolása) vagy
-
inaktív emberek (a célcsoporttag írásbeli nyilatkozata); és
-
alacsony iskolai végzettségűek, vagy elavult, nem piacképes szakképzettséggel, végzettséggel
rendelkeznek.
Köztük
felülreprezentáltak a romák és a nők.
Tevékenységek:
1.
egyénre szabott fejlesztési és szolgáltatási terv készítése és a
szolgáltatási tervben megfogalmazott esetkezelési lépések végrehajtása;
2.
szociális, állampolgári, munkavállalói és önálló életvezetési készségek
erősítése;
3.
tanulási- és munkamotiváció erősítése;
4.
kulcskompetenciák fejlesztése (pl. írás, olvasás, számtani műveletek
végzése, megértés, beszéd, kreatív gondolkodás, döntéshozatal,
problémamegoldás, hatékony tanulás, felelősség, önértékelés, együttműködés);
5.
az álláskeresés,
munkavállalás, tanulás során kialakult rossz beidegződések megváltoztatását
segítő programok;
6.
mentális állapotjavító programok;
7. a személy
elhelyezkedését gátló alapvető problémáját kiküszöbölő segítségek
biztosítása (pl. egészségügyi ellátásokhoz jutás segítése, pályaalkalmassági
vizsgálat, rehabilitációs programok elérhetővé tétele, gyermekek napközbeni
ellátásához való hozzájutás segítése);
8.- munkába
állással, képzéssel kapcsolatos információ, tanácsadás;
- felkészítés az önálló családi életre, és a
munkavállalói szerepre és ezek összehangolására, a családi kompetenciák
kialakítása;
- általános iskolai végzettség megszerzésének
elősegítése érdekében felzárkóztató oktatás elvégzésének támogatása;
- szakképzésbe való bekapcsolódás segítése;
- az egyéni fejlesztési tervben meghatározott
célok elérését követően az egyén nyomon követése 6 hónapon keresztül;
- a felnőttképzési törvényben meghatározott intézményi
akkreditáció és program akkreditáció megszerzésének támogatása;
A
18 hónapon át zajló program végére
-
45 fő részére Egyéni Fejlesztési és szolgáltatási Terv (EFT) készül;
-
Képzésekben, tréningeken részt vesz 45 fő;
-
A bevont célcsoport 80 %-a az EFT-ben rögzítetteket sikeresen megvalósítja.
A
projektet megvalósító önkormányzatról és a konzorciumi partnerről az alábbi
honlapokon olvashatnak:
www.jaszfenyszaru.hu
www.bedekovich.hu
Kapcsolat:
Jászfényszaru Város Önkormányzata
Győriné dr. Czeglédi Márta, polgármester
5126 Jászfényszaru Szabadság tér 1.
Tel: 57-522-170/101
jaszfenyszaru1@vnet.hu
Kovács
Béláné Pető Magdolna
Projektvezető
Tel:
0036-30-223-5524
bkovacs@pr.hu

|
|
|
2011.07.15.
„Első lépések Jászfényszarun” - TÁMOP-5.3.1-C-09/2010-0076

MUNKÁT KERES? DOLGOZNA, DE…
- Nincs megfelelő végzettsége?
- Segítségre szorulna a munkavállalásra való felkészülésben?
- Nem rendelkezik megfelelő tapasztalatokkal az álláskereséshez?
- Családi vagy egészségügyi problémák gátolják?
- Drágák a képzések?
SEGÍTHETÜNK?
Jászfényszaru Város Önkormányzata nyertes pályázati projektje keretében, szakképzett
oktatók, tanácsadók közreműködésével, személyre szabott szolgáltatásokkal
várjuk Önt Jászfényszarun. A programban a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai
Társaság konzorciumi partner.
SZOLGÁLTATÁSAINK:
-
Tájékoztatás a programhoz
való csatlakozásról (lehetőségek, feltételek)
-
a munkavállalást akadályozó
és segítő tényezők teljes körű feltérképezése
-
egészségügyi ellátáshoz jutás
segítése
-
munkára való felkészítés –
felzárkóztató, pályaorientáló, életvezetési készségekre felkészítő,
fejlesztő programok
-
csoportos és egyéni
fejlesztés, egyénre szabott fejlesztési és szolgáltatási terv készítése
-
alapkészségek fejlesztése,
OKJ-s képzések
-
felkészítés munkavállalói
szerepre, tanácsadás munkahely kereséséhez
A PROGRAM INGYENES!
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap
társfinanszírozásával valósul meg. A megvalósítás időtartama: 2011. június 1. –
2012. november 30.
A pályázati program
célja: az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező, munkavállalásukban
korlátozott emberek önálló életvitelének, foglalkoztathatóságának és társadalmi
integrációjának javítása, illetve a képzési programokba való bekapcsolódás
elősegítése, egyéni fejlesztési terveken keresztül.
Jelen pályázati kiírás célcsoportja lehet az a személy, aki
a projektbe történő bevonásának időpontjában 18. életévét betöltötte, illetve a
rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 5 éven belül el nem éri; akik
- munkanélküli ellátásban nem részesülő regisztrált
álláskeresők (munkaügyi központ igazolása) vagy
- inaktív emberek (a célcsoporttag írásbeli nyilatkozata);
és
- alacsony iskolai végzettségűek, vagy elavult, nem
piacképes szakképzettséggel, végzettséggel rendelkeznek.
Elérhetőségeink ahol jelentkezéseiket továbbra is várjuk:
Mezei Zsolt kapcsolattartó; Mezei Erika szakmai
segítő; Nagy Márta esetmenedzser: 06-57-424-239; Kaszainé Ocskó Györgyi
védőnő/szakmai segítő: 06-57-422-268; Kerékgyártó Zsuzsanna esetmenedzser, a
munkaidő alatt személyesen is a Rimóczi kastélyban.
A projekt szakmai vezetője: Dr. Tárai Éva.
Kovács Béláné Pető Magdolna
projektvezető

|
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|