|
TARTALOM
|
|
Pályázatokkal
kapcsolatos híreink
Archívum
2008-2010.
|
|
2010.11.18.
Pályázati hírek
Az önkormányzat újra
örömteli híreket oszthat meg az újság olvasóival a város fejlesztése érdekében
benyújtott Európai Uniós pályázatok alakulásáról.

A „Jászfényszaru Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése”
című, ÁROP-1.A.2/A-2008-0225 jelű
pályázatunk keretében 9.098.800 Ft támogatást nyertünk, 791.200 Ft önerő
biztosítása mellett. A megvalósítás során tanulmányok, adatbázisok készítése,
képzés szervezése, szoftver beszerzése és használatához szükséges képzés
szervezése zajlik le. A Polgármesteri Hivatal célja, hogy a megvalósítandó
fejlesztéssel a legfőképpen papír alapú bürokratikus hivatali működést
racionalizálja és gyorsabbá tegye, ezáltal a döntés-előkészítés és
döntéshozatal mechanizmusát is pozitívan befolyásolja, emellett átlátható és
folyamatosan követhető gazdálkodást építsen ki, illetve az egyre jobban erősödő
civil szférával, továbbá a versenyszférával, a lakossággal való szorosabb
együttműködés feltételeit megteremtse.
Kedvezményezett neve: Jászfényszaru Város Önkormányzata
5126
Jászfényszaru, Szabadság tér 1.
Közreműködő Szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai
Nonprofit Kft.
ÁROP- EKOP
Igazgatósága, 1016 Budapest, Gellérthegy út 30-32.
További információk: www.nfu.hu, www.vati.hu, http://www.nfu.hu/krpih
„A
projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap
Társfinanszírozásával valósul meg.”
ÁROP tanulmányok>>>
A
pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra
fejlesztése elnevezésű, TIOP-1.1.1-07/1-2008-0126 jelű pályázat a 2008-as évben került
benyújtásra, mely már csak a támogatói döntésre vár. Pozitív elbírálás esetén elérhetővé
válik egy alkalmazás szerver, WIFI, illetve 8 darab tantermi csomag, amely mindegyike
tartalmaz egy interaktív táblát, notebookot és projektort. A projekt várható összköltsége
16 908 873 Ft, mely 100%-os támogatást élvez, tehát önerőt nem
igényel. Ennek köszönhetően a diákok számára biztosított lesz, egy modern
iskolában a korszerű eszközök melletti tanulás.
A funkcióbővítő
pályázat mellett egy hasonlóan nagy léptékű fejlesztési projekt beadására
vállalkozott az önkormányzat. A „Szociális
városrehabilitáció és lakossági integráció Jászfényszaru fejlődésért” című,
ÉAOP-5.1.1/A-09-1f-2010-0002 jelű
dokumentáció májusban került beadásra. Jelenleg még kezdeti stádiumban áll, de
a jogosultságot már megállapították. A projekt teljes költségvetése több mint
400 millió forintot tesz ki, melynek 85%-a támogatás. A tervezett beavatkozás
az Alvég területén valósulhat meg, egy élhetőbb és egészségesebb lakókörnyezet
kialakítását célozva meg. A lakosság számára képzési és foglalkoztathatóságot
segítő, illetve helyi büszkeséget, környezettudatosságot erősítő programok kerülhetnek
megrendezésre. Ezen túlmenően bővítésre kerülnek az adott területen az elérhető
funkciók: új, közösségi szolgáltatások vehetők majd igénybe, ill. erősítésre
kerülnek a városi és lakófunkciók.
A központi fejlesztési
eleme a szabadidőpark kialakítása lesz, ahol valamennyi korosztály talál majd
magának kikapcsolódási lehetőséget. Kialakításra kerül egy közösségi ház is,
ahol a lakosság tájékoztatására létrejön egy szolgáltató iroda, ill. ahol
megrendezésre kerülnek majd a képzések és egyéb rendezvények. A helyi büszkeség
erősítésére cigányzenész emlékmű állítására kerül sor, emléket állítva a város
tehetséges roma származású zenészeinek. A jobb megközelíthetőség érdekében, a
fejlesztésekhez kapcsolódó valamennyi poros út pormentesítésre kerül a projekt keretében,
ehhez kapcsolódóan a szükséges csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, ill.
járdaépítésre is. A csapadékvíz tárolására, a szabadidőpark egyik legnagyobb
látványelemeként záportó kialakítására kerül sor. Az infrastrukturális elemek
jobb elfogadottsága érdekében, ill. az akcióterületi problémák kezelésére
számos soft projektelem is megvalósításra kerül, mint például iskolai
felzárkóztatás, családsegítés, roma antológia, Tiéd a Tér! stb.
összeállította: Zsámboki Sándor és Farkas Mónika
|
|
|
2010.08.29.
Amin még
dolgozunk: Európai Uniós és hazai projektek

Jászfényszaru város önkormányzata közel 20
folyamatban lévő pályázatban érdekelt, döntően az Észak-alföldi
Operatív Program keretében. Az előző lapszámban beszámoltunk az
önkormányzat ez évben lezárult EU-s beruházásairól.
Folytatásként három jelentősebb állomásba érő projektről egy kis
körkép:
Funkcióbővítő pályázat
Elsőként egy régóta várt, jó hír:
városközpontunk megújulhat!
Az önkormányzati ciklus legnagyobb
volumenű beruházási célkitűzéséhez kapcsolódó (ÚMFT
Észak-Alföldi Operatív Program támogatási rendszeréhez
benyújtott) pályázatunkat első körben a Regionális
Fejlesztési Programok Irányító hatósága támogatásra érdemesnek
ítélte. Az ÉAOP-5.1.1/D-09-1f-2010-0012 számú, Jászfényszaru
városközpontjának értékmegőrző megújítása című projekt
tervezett összköltsége 709.381.750 Ft, melyhez az előzetesen
jóváhagyott Európai Uniós támogatás mértéke 471.345.231 Ft.
Mi az, ami megvalósulhat a fejlesztés
keretében? A beruházás a főtér átalakítására, illetve új
funkciók megjelenítésére irányul. Ilyenek: a Városháza
megújítása (látványában is), illetve a GAMESZ számára új
ügyfélszolgálati iroda kialakítása (a jelenlegi kínai üzlet
helyén). Megtörténik a régi Kaszinó Vendéglő és a kördiszkont
bővítése, felújítása is. A volt Pedagógus ház helyén üzletház
épül, melyben helyet kaphatnak többek között a városközpont
átalakítása miatt megszűnő, de jelenleg működő kereskedelmi
egységek. A Rimóczi kastély területén multifunkcionális
közösségi udvar létesül, párhuzamosan a főtér és környékének
zöldfelülete is rendezésre kerül (parkosítás). Új parkolóhelyek
épülnek mind a kördiszkont, mind a vendéglő környezetében. A
pályázati célnak megfelelően nemcsak építési beruházások sora
valósul meg, hanem úgynevezett „szoft” elemek is megjelennek a
fejlesztés eredményeként: ilyenek az egyes képzési programok
indítása, új, látványos városi rendezvények megjelenése.
Jelenleg megindult a „projektfejlesztési
szakasz”, mely során számos mérföldkő teljesítésével válik majd
az önkormányzat jogosulttá a 2. pályázati fordulón történő
részvételre, illetve a végleges támogatási összeg
megállapítására. A program 2011-2012. években valósulhat meg.
Művelődési ház előtti tér
rehabilitációja
Július 15-én megkötöttük a támogatási
szerződést a művelődési ház előtti tér rendezésével
kapcsolatosan is. Az ÉAOP-5.1.1/E-09-2009-0005 számú
Közösségfejlesztési akciók Jászfényszarun- II. ütem című
pályázat keretében szépülhet meg művelődési házunk környezete.
A tervezett 82.217.588 Ft összköltséghez
elnyert európai uniós támogatás összege 49.642.240 Ft. Ez
év végéig új arculatot kap az intézmény parkja: új terek
(Nap-tér, Hold-tér) állnak majd a lakosság szolgálatában, ezeken
meghittebb környezetben lehet pl. a március 15-i ünnepséget
megrendezni, de a sétálni, pihenni vágyókat is kellemesebb,
optimálisabb elrendezésű park várja majd. Önmagában a jelenleg
szinte használhatatlan járdák felújítása már hasznos dolog a
gyalogosan, vagy babakocsival közlekedők számára. A tér
megvilágítása is átalakul, a fiatal korosztály kedvtelésére egy
„pétanque” pálya is épül. A parkosítással új öntözőberendezést
is kap a terület. A gyerekek örömére a Vasvári Pál utca elején
újabb játszótérrel gyarapszik a város.
A közbeszerzési eljárás lefolytatásra
került, a kivitelezési munkálatokat a Közbeszerzési Bizottság
javaslatára a Képviselőtestület július 27-ei döntése alapján a
budapesti székhelyű Zöldterület-fenntartó és Fejlesztő
Kft. (ZÖFE Kft.) 1119 Budapest, Thán K. u. 3-5. nyerte. A
beruházást szeptember 30-ig vállalják megvalósítani, ajánlati ár
nettó 59.021.169 Ft.
„Madárleses” pályázat
Ugyancsak lefolytatásra került a
„Turisztikai célú létesítmények kivitelezése Jászfényszarun”
tárgyú, az úgynevezett „Madárleses” pályázatunkkal kapcsolatos
közbeszerzési eljárás is. Ennek eredményeként szintén a
Képviselőtestület által jóváhagyottak szerint a munkát a
jászfényszarui érdekeltségű, budapesti székhelyű SATURNUS Kft.
nyerte el, a vállalkozói szerződés augusztus 9-én aláírásra
került. A szerződés szerinti összeg (ajánlati ár) nettó
33.293.022 Ft. A kivitelezési munkák befejezési időpontja v
árhatóan 2010. október.
A „madárleses” pályázat az MVH által
támogatott projekt, az elnyert támogatás összege 24.904.913
Ft. A munkálatok során egyrészt a vásártér helyén
kialakításra kerül egy pihenő park. Újabb játszóteret kap a
település (mászóvár, homokozó, hinta stb), a pihenni vágyóknak
padok, tűzrakó helyek állnak majd rendelkezésre, illetve lesz
majd esőbeálló és kerékpártároló is. A beruházás másik színtere
a Lehel-tó környéke. Itt a területrendezésen és parkosításon
felül kialakításra kerül egy közel 1 km-es tanösvény. A
tanösvény mentén 30 db tematikus oktatótábla és egy szabad-égi
rönkpados oktatóhely kerül elhelyezésre, mely lehetőséget
biztosít környezetünk sokoldalú megismerésére, a hazai növény és
állatvilág jellegzetességeinek bemutatására. Kijelölésre kerül
egy ijász-pálya is, illetve madáretetőkkel és 2 db madárlessel
is gazdagodik a terület.
A két helyszínen összesen 400 db
facsemete, illetve cserje kerül elültetésre, melyek a hazai
fauna őshonos növényei, egyike-másika már védelem alatt áll. Fő
cél, hogy a terület mind esztétikailag, mind a változatos és
gyűjthető termései révén kedvelt kikapcsolódási hellyé váljon,
és gazdag élő és búvóhelyet nyújtson a környék állatvilágának.
Ruis Beatrix, Tanczikó Attila
(projektmunkatársak) |
|
|
2010.08.06.
Mögöttünk álló, lezárult
Európai Uniós és hazai projektek

Számos alkalommal
számoltunk be a város lakosságának az
önkormányzat fejlesztéseiről, azok
előkészítéséről, lebonyolításáról, lezárásáról.
Több ízben akadályokat kellett és kell
elhárítani, de az elmondható, hogy mindent
megteszünk a megvalósítás és elszámolás sikere
érdekében. Az adminisztráció útvesztőjén, mely a
pályázati pénzek lehívásához vezet, nem hagyjuk
magunkat letérni az útról.
Ahol már célba értünk (Európai Uniós
támogatásból megvalósult, lezárult
projektjeink):
ÉAOP-5.1.1/E-2008-0004 „Közösségfejlesztési
akció Jászfényszarun”, Sporttelep felújítása
(I. ütem) pályázatunkban ez évben az elszámolás
megtörtént. Az Európai Uniós Támogatás 14 ezer
Ft híján 50 millió Ft-os támogatása a
költségvetési számlánkra érkezett!
ÉAOP-3.1.3-2007-0002
Kerékpárút kialakítása Jászfényszaru város
belterületén projekt szintén sikeresen
lezárult. Kifizetést engedélyezték, a napokban
várható a 138,3 millió Ft EU támogatás
jóváírása a város számláján. Ehhez kötődően az
érvényes EU Önerő Alap Támogatási szerződésünk
értelmében a magyar költségvetésből is várunk
további 8,1 millió Ft-ot. Maga a
kerékpárút közel egy éve megépült, időközi
garanciális helyszíni szemlére már sor került az
esetleges jótállási munkák feltárására,
elvégzésére. Sikeresnek mondhatjuk a városunkat
is szépítő, kerékpárút melletti fásítási
programnak is.
TEUT keretében támogatott
Bethlen Gábor utca felújítása Jászfényszarun
című pályázatunk elszámolása véglegezés előtt
áll, a 6,7 millió Ft támogatást még
várjuk, ellenben a HÖF CÉDE kiíráson elnyert
Meglévő játszótér felújítása, bővítése
(orvosi rendelő mögött) fejlesztéshez kapcsolódó
támogatás szintén a számlánkra érkezett, összege
3,9 millió Ft.
Ahol a támogatás
lehívás hamarosan megkezdődik:
TIOP-1.2.3/08/1-2008-0035
„Jászportál-Könyvtári Tudásdepo-Express a
Jászságban pályázat Társulásban megvalósult
pályázat, mely nyolc konzorciumi partner –
köztük városunk – összefogásával valósult meg.
Jászfényszarura eső, várható Európai Uniós
Támogatás összege 4,07 millió Ft. A Városi
Könyvtárunkat érintő
informatikai-számítástechnikai
eszközbeszerzésekről korábban e lap hasábjain
már olvashattak.
5.1.2/C-2f-2009-0004
Jászfényszaru állati hulladék-emésztő verem
(dögkút) rekultivációja pályázaton elnyert
támogatás mértéke 8,09 millió Ft. A
közbeszerzési eljárás eredményeképpen maga a
rekultiváció jóval olcsóbb lett a tervezettnél,
így a projekt összköltségvetése is alacsonyabb,
így a hónap folyamán benyújtandó
elszámolásunkban kevesebb EU támogatást
várhatunk majd. jelenleg a műszaki átadás
folyamata tart.
ÉAOP-4.1.1/2/2F-2f-2009-0013 A „Nagy Iskola”
komplex fejlesztése – a minőségi oktatás
feltételeinek megteremtése, valamint a hátrányos
helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók
esélyegyenlőségének megteremtése érdekében”
pályázatunk a leglátványosabb és igen sok
munkatársunkat foglalkoztató Európai Uniós
beruházásunk. Mindenki figyelemmel kísérheti,
ahogy a régi, elavult iskolaépület szinte
újjászületésen megy keresztül, a munkálatok a
rendkívüli időjárási nehézségek ellenére is
határidőben folynak. A sikeres megvalósítást még
az sem akadályozza, hogy főleg egy, a
jogszabályi háttér jelentős változásából eredő
többlet-adminisztrációs kötelezettség miatt a
projektindító rendezvényre még csak június
végével kerülhetett sor. Ugyanis új
„intézményrendszer” hosszabbítja a
kifizetési-elszámolási folyamatokat, ez a
fedezetkezelői számla és szerződése. Ilyen
horderejű beruházásoknál kötelező megkötni a
Magyar Államkincstárral ezt a fedezetkezelői
szerződést, mely országos szinten véleményünk
szerint a kivitelezők és alvállalkozóik érdekeit
hivatott szolgálni. Ez szoros együttműködést
feltételez a Váti Kft., a Magyar Államkincstár,
a kivitelező és alvállalkozói, valamint az
önkormányzat között. Mivel a térségünkben mi
voltunk az elsők, akik ilyen feltételekkel
indítottak beruházást, a tanulóidő hosszúra
nyúlt, de sikeres volt. Reméljük nem lesz
akadálya az 1. kivitelezési számla Kincstáron
keresztüli kifizetésének.
A nyitó rendezvény
középpontjában a projekt állásának bemutatása,
illetve helyszíneinek megtekintése (a munkálatok
megzavarása nélkül) állt, melyet a beruházást
összefoglaló Európai Uniós hirdetőtábla avatása
követett. A rendezvényt Szakali János
iskolaigazgató nyitotta, majd Győriné dr.
Czeglédi Márta kalauzolta el a megjelent szakmai
és civil vendégeket. A gyors és sikeres
bonyolítást segíti a hatékony projektmenedzsment
felállítása, melyben közreműködik az
önkormányzat Pénzügyi és Építésügyi csoportját
támogató Ipari Centrum Kft., illetve egy
„külsős” projektcsoport a HBHE Kft. (Budapest)
képviseletében. A heti szintű szakmai
konzultációknak köszönhetően méltán reméljük,
hogy első kifizetési kérelmünket még a nyáron
benyújthatjuk a Váti Kft. felé.
Az iskola felújítási
pályázatunkhoz kötődően az önkormányzat a 2010.
évi EU Önerő Alaphoz is pályázik, mely az
egyébként 10 % mértékű saját forrást 50 %-ban
megtámogatja pozitív elbírálás esetén. Ez azt
jelenti, hogy a felújításhoz mindösszesen
várható 237,6 millió Ft EU támogatáshoz
további 13,2 millió Ft hazai támogatás.
Jelenleg döntésre várunk.
Elmondhatjuk, hogy a 2007.
év végétől elkezdődött, első pályázati dömping
végére érünk lassan, de a feladatok egyáltalán
nem csökkennek, sőt!. Folyamatban lévő,
befogadásra, illetve támogatói döntésre váró
projektjeinkről, továbbá a már támogatási
szerződéssel rendelkező, idén megvalósuló
fejlesztéseinkről legközelebb adunk
tájékoztatást.
Ruis Beatrix (projektmunkatárs)

 |
|
|
2010.07.20.
Nagy-iskola pályázat
A „Nagy Iskola” komplex fejlesztése, a minőségi oktatás
feltételeinek megteremtése, valamint a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési
igényű tanulók esélyegyenlőségének megteremtése érdekében című,
ÉAOP-4.1.1/2/2F-2f-2009-0013 azonosító számos regisztrált nyertes pályázatunk a
leglátványosabb és igen sok munkatársunkat foglalkoztató Európai Uniós
beruházásunk. Mindenki figyelemmel kísérheti, ahogy a régi, elavult
iskolaépület szinte újjászületésen megy keresztül, a munkálatok a rendkívüli
időjárás nehézségek ellenére is határidőben folynak.
A felújítással kapcsolatos hozzászólásaikat, észrevételeiket
az alábbi e-mail címre várjuk: jaszfenyszaru1@vnet.hu
|
|
|
2010.01.28.
Pályáztunk és nyertünk!

A Jászságból
5 város és 2 község összefogásával 2008-ban konzorcium alakult a
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Könyvtári
Szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése –
“Tudásdepó-Express” című pályázathoz (kódszám:
TIOP-1.2.3-08/01), melynek a jászfényszarui Városi Könyvtár is
tagja. 2009. nyarán érkezett az örömhír, miszerint a konzorcium
a megigényelt 70.000.000 forint támogatást 100%-ban elnyerte,
így lehetővé válik a projekt megvalósulása.
2010. január
13-án a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ adott
helyet a projekt ünnepélyes megnyitójának. A jelenlévőket Hajdú
László, a Jászsági Többcélú Társulás elnöke köszöntötte, majd
dr. Skaliczki Judit , az OMK főosztályvezető- helyettese A jövő
könyvtára, trendek a közkönyvtárak jövőjéről címmel tartott
előadást. A trendeket befolyásolja a globalizáció, az
egységesedés, az EU- konformitás, a növekvő elvárások, a privát
információs szektor jelenléte, a piaci követelményeknek való
megfelelés, a „pénzért értéket”- elv. Az információs társadalom,
a tudásalapú társadalom hatására a könyvtárak szerepe
megváltozott, a válságból új szerepkör jött létre. A könyvtár
immár tanulási és tudásközpont, az információhoz való
hozzáférés, az információs társadalom alapintézménye. A
rendszerváltás után a szolgáltató állam közintézményeiből
közszolgáltató intézményekké váltak a könyvtárak. Így ezektől az
intézményektől a társadalom által elvárt feladatok minőségi
teljesítését várják, középpontban az egyénnel. A
közkönyvtáraknak a jövőben szembesülniük kell a magas szintű,
folyamatos IKT (információs és kommunikációs technológiák)
fejlesztésekkel, mint például az elektronikus tartalmak 24 órás
elérése, az olvasói azonosító egységesítésével, azzal, hogy a
könyvtár színtere legyen az integrációnak. Ezen projekt tehát
azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a könyvtári szolgáltatások
kilépjenek az intézmény falai közül, igazodjanak a 21. századi
felhasználói igényekhez, a könyvtári rendszer korszerűen,
EU-kompatibilis módon fejlődjön és jelentős paradigmaváltáson
menjen keresztül. A program Szabó Jánosné, projektmenedzser,
könyvtárigazgató beszámolójával folytatódott, amelyben
részletesen megismertük a projekt egyes állomásait. Az
előkészítésben, lebonyolításban 11 fő vesz részt, 43 olvasói, 18
könyvtárosi géppel gazdagodnak a résztvevő intézmények. A
projekt összértékéből könyvtárunk 4.065.465 Ft értékben
részesül. A program befejezése 2010. június 30., eddig kell a
projektekben előírtakat teljesíteni.
Azt, hogy
nagyon nagy szükség van már a fejlesztésre, nap, mint nap
tapasztaljuk. Tavaly április óta ígérgetjük olvasóinknak,
folyamatosan kérjük a türelmet, hogy kitartás, januárban már
érkeznek a gépek, és végre lesz olvasói internet hozzáférés is
itt a könyvtárban. Reméljük tavasszal már ténylegesen tudjuk az
olvasók ilyen irányú kérdéseit is fogadni.

Nagy Ildikó /
Városi Könyvtár |
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|
2010.01.12.
Elszámolás szakaszában
vagyunk!

Általában
hosszú, több éves háttér munka övezi az önkormányzat különféle
fejlesztési célkitűzéseinek magvalósítását szolgáló
pályázatokat. Az utóbbi időszakban két jelentős beruházás mentén
érhetünk végre „célba”, ahol már a támogatás lehívása is
megtörténhet. Mindkét projekt az Európai Unió támogatásával és
az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósult meg.
Jászfényszaru
Város Önkormányzata elszámolást nyújt be a Közreműködő Szervezet
felé (ÉARFÜ Nonprofit Kft. ROP Közreműködő Szervezet, Debrecen)
az elnyert Európai Uniós Támogatás lehívására az alábbi két
projekt vonatkozásában:
1.
Kerékpárút
kialakítása Jászfényszaru város belterületén, száma: ÉAOP-3.1.3-2007-0002.,
illetve
2.
Közösségfejlesztési akciók Jászfényszarun (sportpálya felújítás), száma:
ÉAOP-5.1.1/E-2008-0004
A kerékpárút
kialakítása esetén a támogatási szerződés alapján elszámolható
összköltségvetés 163.014.472 Ft, melyhez az európai uniós
támogatás mértéke 138.561.457 Ft.
A sportpálya
felújítása kapcsán a támogatási szerződés alapján elszámolható
összes kiadás 80.778.051 Ft, a lehívható támogatás mértéke pedig
50.000.000 Ft.
Sikeres záró
elszámolás benyújtása után mindkét beruházás esetén megkezdődik
a több éves után-követési időszak, mely rendszeres monitoring
tevékenységet is jelent majd. A lakosságot ezzel kapcsolatosan
is tájékoztatni fogjuk.
Fekete Imréné
projektmenedzser |
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|
2009.12.06.
Túl
vagyunk a sportpálya felújításán is
Használjuk, örüljünk neki és óvjuk meg!

Már több ízben tájékoztattuk a lakosságot a
sportpályát érintő ez évi beruházásról,
illetve annak folyamatáról. Az utolsó
simítások után a műszaki átadás 2009.
november 6-án megtörtént. Néhány mondat az
előzményekről, és arról, hogy mi is
változott a sportpályán.
Jászfényszaru Város
Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be
az
Észak-Alföldi Regionális
Operatív Program
keretében
meghirdetett
Helyi településfejlesztési akciók
(ÉAOP-2007-5.1.1./E) pályázati kiírásra,
„Közösségfejlesztési akció Jászfényszarun”
címmel.
A pályázat alapján Jászfényszaru városa
50 millió Ft vissza nem térítendő
támogatásban részesülhetett az Európai
Regionális Fejlesztési Alap támogatásából.
A benyújtott pályázat, illetve a 2009. év
elején aláírásra került Támogatási szerződés
értelmében a Jászfényszaru, Petőfi u. 14.
sz. alatti telken lévő közcélú szociális
épület bővítése, sportpálya korszerűsítése,
játszótér építése, közpark parkosítás
kivitelezése feladatra az önkormányzat
Képviselőtestülete (I. ütemben)
80.778.051 Ft összköltségvetést fogadott
el. A tervezett felújításhoz közel 60 %
mértékű, 50 millió Ft összegű támogatást tud
elszámolni az önkormányzat.
A tervezési eljárás során a lakossági
igényeket is figyelembe véve további
fejlesztési célkitűzéseket is jóváhagyott a
képviselőtestület. Mindkét ütemre lezajlott
a közbeszerzési eljárás, a nyertes
ajánlattevő I. és II. ütem terén is a DEVEX
Kft. (Budakeszi) lett. A vállalkozói
szerződés megkötését követően sor került a
munkaterület átadására.
A felújítás I., támogatott ütemében
lebontásra került a sportépület régi,
fémszerkezetes verandája, illetve az elavult
külső árnyékszék. Helyette új szociális
blokkal bővült a sportöltözőket tartalmazó
épület, mely már az uniós elvárásokat és a
sportolók igényét is figyelembe veszi. Az
épületre magasított tetőszerkezetet került.
A helyi lakóközösség nagy örömére egy
teljesen új (és egyelőre egyetlen)
játszóteret kapott a város, mely az
átadásától fogva folyamatos és teljes
kihasználtsággal működik. Továbbá megépült
egy 22 m x 42 m alapterületű elkerített,
gumiőrleményes sportpálya, mely sportolási
felületet biztosít a teniszezni és
kézilabdázni vágyó lakosságnak. Megújításra
került a régi lelátó is, illetve a
sportpálya új, stabil védőkerítést kapott.
A természet közeli élményt fokozza a kerítés
mentén és pálya területén megvalósult
parkosítás, közel 1000 tő fa- és cserje
telepítése történt meg. Egyidejűleg a
sportpálya ékét képező 5 db öreg eperfa is
megóvásra, megmentésre került. A felújítás
I. üteme 2009. szeptember 30-ára
befejeződött, műszaki átadása eredményesen
lezajlott.
A II. ütemben, melyet a város teljes
egészében saját forrásból finanszírozott
meg, az alábbi feladatok valósultak meg:
A meglévő épületrészben megújultak az
öltözők, és az energiatakarékosságot szem
előtt tartva a melegvízellátás
napkollektorok segítségével történik. Az
esztétikumot és praktikumot szolgálja, hogy
a régi, lapos tetőszerkezet helyére
magasított tető került, igazodva a
főépületrész új tetőszerkezetéhez.
A komplex szolgáltatást szolgálja majd a 150
m2-es szabadtéri színpad megújítása és
tetőszerkezettel történő ellátása, mely
színteret adhat a város különféle
rendezvényeinek is.
A II. ütem műszaki átadása 2009. november
6-án befejeződött, melyet követően sor kerül
a támogatás lehívására is.
A közbeszerzési eljárások eredményeként,
illetve a felújítás során felmerült és
jóváhagyott többletfeladatokat is figyelembe
véve mindösszesen az I. ütem
92.094.330 Ft-ba, a II. ütem
további 44.547.367 Ft-ba került,
illetve kerül a városnak. A költségek
tartalmazzák a pályázat előkészítésének,
megírásának és menedzselésének költségeit
is, a tervezés és nyilvánosság kiadásait,
közbeszerzés bonyolítását és a műszaki
ellenőrzés ellenértékét (ez a teljes
beruházás tekintetében mindösszesen 7,6
millió Ft.) A sportpályát kezelő és használó
Városi Sportegyesület részére a
Képviselőtestület mindezeken felül további
7 millió Ft keretösszeget biztosított
költségvetésében, a még jelentkező
építő-szépítő feladatok lezárására, ilyenek
pl. a játszótér biztonságos körbekerítése,
kézilabda kapuk beszerzése, ivó kutak
elhelyezése stb.
A jövő feladata, hogy ezt a korszerű,
komplex sportlétesítményt ne csak megfelelő
kihasználtsággal, de a jó gazda
gondosságával megóvva tudja a város
lakossága és az idelátogató sportszerető
közösség használni.
Fekete Imréné
|
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|
2009.09.06.
A bicikliseké a
kerékpárút
Augusztus
19-én látványos fölvonulással egybekötve vehették birtokba
Jászfényszaru polgárai az elkészült kerékpárútat. Közel négyszáz
piros, fehér, zöld pólóba öltözött kerekes hajtott végig
lelkesen a piros térkő-csíkon. Volt közöttük pár hónapos, akit
persze az anyukája vitt, de képvisetette magát a nyolcvanon túli
korosztály is. Felemelő látványt nyújtott, ahogy a több mint egy
kilométer hosszú nemzeti színű „szalag” végigkígyózott városunk
főutcáján.
Jászfényszaru
Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a „Regionális
hivatásforgalmú kerékpárutak fejlesztése” című kiírásra, melyet
2008.január 11-én fogadott be az Észak-alföldi Regionális
Fejlesztési Ügynökség Kht. ROP Közreműködő Szervezete. A
„Kerékpárút kialakítása Jászfényszaru város belterületén” című,
ÉAOP-3.1.3-2007-0002 számú 163.014.472,- Ft összköltségű
projekthez, a támogatási szerződés szerint, melyet 2008. július
8-án írtak alá, összesen 138.561.457,- Ft Európai Uniós támogatást kaphat
Önkormányzatunk.
A pályázathoz
benyújtott engedélyes terveket Stefanik István, a kerékpárút
kiviteli terveit Nagy Dénes, a villamos átalakítások kiviteli
terveit Király László tervezők készítették. A kerékpárút
kivitelezője, a kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a Penta
Általános Építőipari Kft., műszaki ellenőre Kis-Csontos Béla
volt.
A beruházás
során megépült 2216 m hosszú, két méter széles piros térkővel
burkolt kerékpárút, melynek nyomvonala alatt kiváltásra kerültek
az ivóvízhálózat gerinc-, illetve bekötővezetékei. Elkészült hat
új kerékpártároló, és új burkolatot kapott a gyalogos
közlekedést szolgáló járda is. A Szabadság téren, valamint a
Szabadság út elején hat régi beton villanyoszlop helyén mát
kandeláber áll, s az érintett ingatlanok földkábelen keresztül
kapják az áramellátást. Megújult a városunk főútját övező a
csapadékvíz elvezetését szolgáló padka-, és árokrendszer is.
Még ez évben
sor kerül az kivitelezés kapcsán kivágásra került növényzet
pótlására, hogy a Szabadság út mielőbb visszanyerje eddig
megszokott arculatát. Ezúton is köszönjük azt a példaértékű,
megértő türelmet, amit az építés kapcsán a legtöbben
tanúsítottak.
Reméljük a
sokak által régóta várt kerékpárút, a jelenlegi állapotában,
sokáig szolgálja városunk lakosainak biztonságos közlekedését.
Tanczikó Attila, műszaki előadó |
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|
2009.06.15.
Épül a Kerékpárút
Elkezdődött a sokak
által régóta várt kerékpárút építése városunk főútján, melyre
138.561.457,- Ft Európai Uniós támogatást nyert el Önkormányzatunk, az
ÉAOP-3.1.3/2007-0002 jelű pályázatával. Továbbra is köszönjük
városunk lakosainak példaértékű türelmét, és segítőkészségét,
amivel hozzájárulnak az építkezés zökkenőmentes lefolytatásához.
Az ivóvíz-hálózat
cseréjét követően folyik a kerékpárút nyomvonalának kialakítása,
amely 2x1 m széles, egymástól elválasztott közlekedősávból áll,
felülete piros térkő. Megújulnak, új aszfaltréteget kapnak a
gyalogosforgalmat biztosító járdák is. A tüzéptől a kerékpárút
végéig, illetve a Fürst Sándor úttól a Vasvári Pál útig két új
járdaszakasz épül, melynek felülete zöld térkőből készül.
Párhuzamosan zajlik a
Szabadság tértől a Bacsó Béla utcáig terjedő szakaszon a
villanyoszlopok kiváltása. Ehhez kapcsolódóan földkábelen
keresztül lesz biztosítva az érintett ingatlanok áramellátása,
valamint ugyanazon nyomvonal mellett kerül lefektetésre a
kábeltévé vezetéke is.
Jelenleg sajnálatosan
szomorú látványt nyújt a lecsupaszított Szabadság út, de ez az
állapot csupán átmeneti, hiszen Önkormányzatunk tervezi a
kivágott fák helyett, ahová a védőtávolságok lehetővé teszik,
új, egységes képet nyújtó növényzet telepítését, hogy reményeink
szerint a főút mielőbb visszanyerje az eddig megszokott
arculatát.
Tanczikó Attila
műszaki előadó
Képek a projektindító
rendezvényről>>>

|
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|
2009.05.31.
Önkormányzati
Beruházások
Európai Uniós Támogatásból megvalósuló
projektek
Kerékpárút
(ÉAOP-3.13-2008-0002)
2009. május
6-án aláírásra került a szerződés a kerékpárút építőjével (PENTA
Általános Építőipari Kft. 2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/e). A
kivitelezés első ütemében az ivóvíz-hálózat cseréjére kerül sor
a Szabadság út páratlan házszámú oldalán, valamint a Szabadság
tér és Bacsó Béla közötti útszakaszon áthelyeznek, illetve
kicserélnek hét darab villanyoszlopot. A konkrét munkálatok
megkezdése előtt a kivitelező minden érintett lakossal egyeztet
a munkák ütemezéséről, az ingatlanok előtti növényzet sorsáról.
Ez úton is kérjük és köszönjük a kivitelezés során adódó
kellemetlenségek elviseléséhez városunk lakosainak megértő
türelmét.
Sportpálya
Átadásra
kerültek május elsején a sportpálya felújítása I. ütemének már
elkészült részei, a játszótér, a járda, illetve az új
kézilabda-, és teniszpálya. A pályázat keretében
(ÉAOP-5.1.1/E-2008-0004) megépítendő
pálya alapterülete 20x40 m, ami a játéktér „tiszta”
alapterülete. A szükséges védőtávolság biztosítása érdekében
22x44 m-es pályát kellett megépíteni. Az új pálya alapterülete
így 168 m2-rel növekedett, amelynek költségét
(2.909.699, - Ft) a Képviselő-testület 2009. május 13-i ülésén
biztosította.
Kidolgozás
alatt van egy új „házirend” amelyben szabályozásra kerülne az új
létesítmények használata, annak érdekében, hogy azok hosszú
ideig lehetőséget nyújtsanak a szabadidő tartalmas eltöltésére.
Lezajlott a
felújítás II. ütemének közbeszerzésére, melyet szintén a DEVEX
Építő és Gépipari, Fejlesztő és Kivitelező Kft. (2092 Budakeszi,
Makkosi út 55.) nyert. Mivel a 2009. évi költségvetésben kisebb
összeg lett meghatározva a felújításra, így a Képviselő-testület
további 18.748.472,- Ft-ot biztosít a kivitelezéshez.
Nagy-iskola pályázat
2009. május
29-én a második fordulóra benyújtásra kerül a „A „Nagy Iskola”
komplex fejlesztése, a minőségi oktatás feltételeinek
megteremtése, valamint a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési
igényű tanulók esélyegyenlőségének megteremtése érdekében” című,
ÉAOP-4.1.1/2/2F-2008-0022 jelű pályázatunk. Ehhez kapcsolódóan a
szükséges kiviteli tervek elkészítéséhez 5.964.000,- Ft összeget
hagyott jóvá a Képviselő-testület.
Hazai
forrásból megvalósuló projektek
Járdafelújítás
Befejeződött
a négy utca (József Attila, Bethlen Gábor, Bajcsy-Zsilinszky,
Ságvári Endre) járdáinak a felújítása. A műszaki átadás után
történik meg a pályázati pénz elszámolása a támogatóval. Ez
évben is újra pályázunk több utca, Madách Imre (360 m),
Huszár+Vasvári Pál (230+60 m), Árpád (540 m), Kossuth Lajos (820
m), Kis Ernő (220 m), Dózsa György (300 m), Szentcsalád (270 m)
járdáinak a felújítására, ez összesen 2800 m. Reméljük ez évben
is kedvező elbírálásban részesül kezdeményezésünk.
Útépítés
A GILDEX
Útépítő és Útfenntartó Kft (2760 Nagykáta, Jászberényi út 117.)
tovább folytatja az előző évben megkezdett hat utcában a szilárd
burkolatú utak építését. Jelenleg az aknafedelek, tűzcsapok
szintbe emelése zajlik, és várhatóan június hónapban elkezdődik
az utcák aszfaltozása.
Tanczikó
Attila
műszaki
előadó
 |
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|
2008.11.10.
Mégis megújulhat a Fehér Iskola?
A Sárga iskolarekonstrukciója után időszerűvé vált a nagyiskola felújítása is, melyre 2008.
januárjában pályázatot nyújtott be önkormányzatunk. Viszont még ez év
augusztusában kaptunk az elutasító levelet, mely szerint forrás hiány miatt nem
támogatják a projektet. Az országos pályázói igényekre való tekintettel,
ismételten kiírásra került a pályázat. Az önkormányzat élt a lehetőséggel és
2008. októberében az ÉAOP-4.1.1/2/2F jelű kiírásra újból benyújtotta pályázatát,
melynek címe: A „Nagy Iskola” komplex fejlesztése, a minőségi oktatás
feltételeinek megteremtése, valamint a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési
igényű tanulók esélyegyenlőségének megteremtése érdekében. A pályázati eljárás
kétfordulós.
Amennyiben
hozzászólása, véleménye, kérdése van a pályázattal kapcsolatosan az alábbi
e-mail címen érhetőek el kollégáink: jaszfenyszaru1@vnet.hu
|
|
^vissza az oldal tetejére^
|
|
2008.07.01.
„Kerékpárút kialakítása Jászfényszaru város
belterületén”
pályázatunk állásáról
Ahogy már több ízben értesült a
Tisztelt Lakosság, önkormányzatunk
sikeresen pályázott kerékpárút
kialakítására. Az Észak-alföldi Régió
hivatalos értesítése értelmében az elnyert
Európai Uniós támogatás összege 138.5 millió Ft (85
%), ennek megfelelően önkormányzatunkra
háruló saját erő várható összege (15 %)
24.4 millió Ft. Természetesen a
hamarosan induló közbeszerzési eljárás
eredménye döntően befolyásolja a tényleges
önkormányzati kiadás összegét
Jelenleg a Támogatási szerződés aláírása van
folyamatban, melyre valószínűleg ünnepélyes
keretek között Jászberényben kerül sor,
július 8-án.
Mindezekkel párhuzamosan önkormányzatunk
EU Önerő Alap pályázatot nyújt be az
Önkormányzati és Területfejlesztési
Minisztériumhoz, mely pályázat célja, hogy
az Európai Uniós támogatást további 5 %-kal
kiegészítse az állami költségvetés,
csökkentve ezzel a település sajáterő
hányadát. Az így elnyerhető támogatás
összege 8.1 millió Ft.
A kerékpárút kialakítására természetesen
közbeszerzési eljárást szükséges indítani. A
közbeszerzési eljárás lefolytatására,
továbbá a kivitelezés műszaki ellenőri
feladatai ellátására beérkezett ajánlatokat
figyelembe véve a Képviselőtestület döntése
alapján az önkormányzat az alábbi
szerződéseket kötötte meg: közbeszerzési
eljárás lefolytatására a Magyar
Pályázatkészítő Irodával (MAPI), vállalási
ár bruttó 1.200 ezer Ft, műszaki ellenőri
feladatokra a KEVITERV AKVA Mérnöki
Vállalkozási Kft.-vel, ennek díja bruttó 912
ezer Ft.
A beruházással kapcsolatos további
információkról folyamatosan beszámolunk.
Feketéné
|
|
^vissza
az oldal tetejére^
|
|