|
A klub a FÉBE
égisze alatt 2003. április 12-én alakult azzal a
céllal, hogy biztosítsa a fiatalok szabadidejének
kulturált eltöltését. Azóta - néha aktívabban,
máskor kevésbé - folyamatosan működik.
Maga az ötlet, hogy
összefogjunk már 2002-ben megszületett, amikor is
a Teleházban egy jó kis társaság verődött össze.
Úgy gondoltuk, hogy együtt, szervezett keretek
között jobban tudjuk az érdekeinket képviselni.
Már sok közös zártkörű és nyitott programon
vagyunk túl, mint pl. beavatás party,
szilveszterezés, palacsintasütés, főzőverseny,
mozizás, de ide sorolhatjuk akár a városunkba
érkező lengyel fiatalok fogadását is.
Programjainkat
abszolút öntevékenység jellemzi, ami a
gyakorlatban azt is jelenti, hogy nem hónapokra,
évekre tervezünk előre, hanem az éppen eszünkbe
jutó ötletekből próbáljuk a legtöbbet és számunkra
legmegfelelőbbet kihozni.
Így tagjaink közé
elsősorban olyan fiatalokat várunk, akik picit
kreatívak, picit tenni vágyók és szeretnék
szabadidejüket jó társaságban, hasznosan
eltölteni, továbbá feltétel a 14-25 év közötti
életkor.
Klubvezető: Berényi Melinda
Mobil: 70/512-2383 E-mail:
blin@freemail.hu |